Talmácsi Gábor nem tudott olyan mértékben javítani a délelőtti időeredményén, mint a közvetlen riválisai, így visszacsúszott a nyolcadik helyre
Felemásan sikerült az első nap Talmácsi Gábor számára a gyorsasági motorkerékpáros vb-sorozat idei második versenyét, Katarban, ahol a magyar versenyző a délelőtti szabadedzésen a negyedik, a délutáni első hivatalos időmérő tréningen viszont a nyolcadik legjobb időeredményt érte el.
Az idény első versenyén, a Spanyol Nagydíjon a nyolcadik helyen végző Talma leggyorsabb köre 2:08,989 percesre sikeredett, ami 1,361 másodperccel volt gyengébb a kvalifikációt megnyerő Mattia Pasini 2:07,628-as eredményénél.
Talmácsi előtt, a hatodik helyen zárt a tavalyi csapattárs, Mika Kallio – a KTM finn pilótája fél másodperccel bizonyult jobbnak a Humangest Honda magyarjánál.
Emlékezetes, Talmácsi Gábor tavaly a KTM versenyzőjeként úgy nyerte meg a Katari Nagydíjat, hogy az utolsó száz méteren előzte meg a szinte végig az élen álló Kalliót. A manővert követően a KTM csapata Talmácsi ellen fordult, mivel véleményük szerint megszegte az utasítást. Végül ez vezetett odáig, hogy a magyar klasszis elhagyta az osztrák istállót.
„Reggel könnyen jött az eredmény, viszont az időmérőn már nem annyira – mondta Talmácsi Gábor. – Sokféle beállítást kipróbáltunk, az irány jó, és holnap folytatjuk a munkát. A motor nem ment igazán, ezen szintén szeretnénk még javítani, valamint finomítanunk kell az első futómű beállításain is, mert eléggé kemény a motor eleje. A listát végignézve ugyanazok a versenyzők vannak az első nyolcban, mint Jerezben. Annak pedig ismét nagyon örülök, hogy megint én vagyok a legjobb Hondás."
Tóth Imrét kezelik a pálya orvosi szobájában
A leggyorsabb kör először a címvédő Thomas Lüthié volt, utána azonban Kallio, Simon felváltva vezetett, mígnem Pasini javította meg háromszor is a leggorsabb köridőt. Az edzés utolsó két percének elején Bautista átvette a vezetésst, öt másodperccel a zárás előtt viszont Gadea ugrott az élre. Pasini viszon ekkor még kint volt a pályán, és az utolsó fordulóját 2:07,628 perc alatt teljesítve visszavette az átmeneti pole pozíciót.
A nyolcadliteres géposztály másik magyar indulója, Tóth Imre délelőtt és délután is huszonötödik volt, méghozzá úgy, hogy a reggeli időeredményéhez képest a kvalifikációra több mint két másodpercet javult.
Tóth egyébként a reggeli szabadedzés előtt ellátogatott a Clinica Mobilé-be, hogy egy speciális kötéssel rögzítsék a sérült jobb vállát, amely Jerezben a verseny kellős közepén ugrott ki a helyéről.
A magyar versenyzőnek megérkezett az új bőrruhája, melyet már szűkebbre szabtak, és amely remélhetőleg tartani fogja a vállát.
Az első időmérő edzést az éjszakai vihar után a sivatagi viszonyokhoz képest kellemes időjárási körülmények között rendezték meg: a levegő 26 fokos volt, míg az aszfalt 41 fokosra melegedett fel.
GYYORSASÁGI MOTORKERÉKPÁROS VILÁGBAJNOKSÁG, KATARI NAGYDÍJ, A VB 2. FUTAMA
1. | M. Pasini | Aprilia | 2:07,628 | |
2. | S. Gadea | Aprilia | 2:07,881 | + 0,253 |
3. | A. Bautista | Aprilia | 2:07,926 | + 0,298 |
4. | H. Faubel | Aprilia | 2:08,277 | + 0,649 |
5. | L. Pesek | Derbi | 2:08,419 | + 0,791 |
6. | M. Kallio | KTM | 2:08,436 | + 0,808 |
7. | J. Simon | KTM | 2:08,857 | + 1,229 |
8. | Talmácsi Gábor | Honda | 2:08,989 | + 1,361 |
9. | P. Nieto | Aprilia | 2:09,139 | + 1,511 |
10. | J. Olive | Aprilia | 2:09,189 | + 1,561 |
…16. | T. Lüthi | Honda | 2:09,802 | + 2,174 |
…25. | Tóth Imre | Aprilia | 2:10,946 | + 3,318 |