Talmácsi Gábor valóban megtáltosodott délutánra, és csak négy tizeddel volt lassabb a pole-ból induló Bautistánál
Remek teljesítményt nyújtott Talmácsi Gábor a gyorsasági motorkerékpáros vb Kaari Nagydíjának második időmérő edzésén, a nyolcadliteres géposztályban, így szombaton a hatodik helyről rajtolhat majd az 5380 méter hosszú losaili pályán.
Talma egészen az utolsó pillanatokig a harmadik helyen állt az olasz Mattia Pasini (Aprilia) és a cseh Lukas Pesek (Derbi) mögött, a tréning végén azonban Alvaro Bautista (Aprilia) egy remek körrel átvette a vezetést, majd Mika Kallio (KTM) és Sergio Gadea (Aprilia) is beférkőzött az első hatba Talmácsi Gábor elé.
„Délelőtt rossz irányba mentünk a beállításokkal, de szerencsére az időmérőre sokat fejlődtünk, habár még mindig nem áll teljesen készen a motor a versenyre – elemezte a helyzetet Talmácsi Gábor. – Holnap a warm upon még állítanunk kell néhány dolgon, de összességében elégedettek lehetünk, hiszen ma is több mint egy másodpercet gyorsultam."
"A gázadásnál van még probléma, mert eléggé csúszkál a motor eleje, ami gyorsan koptatja a gumit is, ezért valószínű, hogy előre keményebbet kell választanunk majd. A versenyen szeretném tartani a lépést az élbollyal, és mindenképpen jó lenne pontokat gyűjteni” – tette hozzá.
Alvaro Bautista a végére tartogatta a csattanót
Az élmezőny tagjai közül egyébként egyedül Pasini nem tudott javítani a csütörtöki kvalifikáción elért idején, de mivel tegnap fantasztikus kört motorozott, így is a második helyről startolhat a nagydíjon.
Talmácsi Gábor a ma délelőtti szabadedzésen elért eredményéhez képest több mint két másodpercet gyorsult, és 2:07,877 másodperces köre csak négy tized másodperccel lassabb, mint Bautista új pole-rekordja. A spanyol ifjonc 2:07,453 perccel több mind két másodpercet faragott a tavalyi edzéselső Mika Kallio csúcsán.
Tóth Imre sem panaszkodhat, az Apriliával versenyző magyar versenyző a 27. helyről vághat neki a futamnak.
fotó: Team Toth
Tóth Imre bevallotta: ez a pálya a gyengéje, nem igazán megy neki a versenyzés Losailban
„A reggelhez képest sokat javult a helyzet – mondta a tréninget követően Tóth Imre. – Az Öhlins szakembere sokat segített nekünk. Feltettünk egy puhább keverékű gumit, és az is sokat dobott a menetstabilitáson. Ha igazán őszinte szeretnék lenni, akkor azt kell mondjam, hogy nekem nem megy ez a pálya. Minden versenyzőnek van legalább egy gyengéje, amin egész egyszerűen nem találja a ritmust. Nekem ez a pálya, Katar. Ettől függetlenül holnap mindent megteszek majd, hogy előrébb végezzek, bár tudom, hogy nagyon kemény lesz.”
GYORSASÁGI MOTORKERÉKPÁROS VILÁGBAJNOKSÁG, KATARI NAGYDÍJ, A VB 2. FUTAMA
1. | A. Bautista | Aprilia | 2:07,453 |
2. | M. Pasini | Aprilia | 2:07,628 |
3. | M. Kallio | KTM | 2:07,676 |
4. | S. Gadea | Aprilia | 2:07,693 |
5. | L. Pesek | Derbi | 2:07,872 |
6. | Talmácsi Gábor | Honda | 2:07,877 |
7. | P. Nieto | Aprilia | 2:07,923 |
8. | J. Olive | Aprilia | 2:08,153 |
9. | H. Faubel | Aprilia | 2:08,156 |
10. | J. Simon | KTM | 2:08,220 |
…14. | T. Lüthi | Honda | 2:08,843 |
…27. | Tóth Imre | Aprilia | 2:10,546 |