fotó: Reuters
Alvaro Bautista idén már a második futamát nyerte
A rajt jól sikerült Talmácsinak, az első kanyar után a harmadik helyen száguldott, három vetélytársát előzte meg, sőt tavalyi csapattársát, az első körben még vezető Mika Källiót is támadta kívülről.
Azonban ez csupán csak egy pár pillanatig tartott, és a kör végére a magyar versenyző az ötödik helyre csúszott hátra.
Ezt a pozíciót sem tudta sokáig tartani, és folyamatosan esett vissza, egészen addig, míg a nyolcadik kör végén, a tizenharmadik helyen találta magát és ezt tartotta a hajráig.
Az élen nem változott semmi az előző futamhoz képest, ugyanis az előző futam győztese, az Aprilia versenyzője, Alvaro Bautista még az elején magához ragadta a vezetést, és folyamatosan növelte az előnyét, egészen addig, hogy a verseny feléhez érve már öt másodpercet vert az őt követőkre, sőt öt körrel a vége előtt már hét másodperccel vezetett csapattársa Mattia Pasini előtt.
Az utolsó körökre már csak az maradt a kérdés, hogy ki kerülhet még oda a spanyol versenyző mellé a dobogóra, a második-ötödik helyért ugyanis Mika Källio, Lukas Pesek, Mattia Pasini, és Sergio Gadea küzdött.
A dobogóért folytatott harc a tizennyolcadik, azaz az utolsó körre maradt. Pesek a kör felénél kicsúszott, Pasini lemaradt, és a befutóra Källio és Gadea versenyzett a második helyért.
A célegyenesben a finn pilóta végül centikkel megverte Gadeát, így ő lett a második.
Talmácsi Gábor a végén megelőzte Raffaelle de Rosát és az elesett Peseket így végül a tizenegyedik helyen végzett, amiért öt pontot kapott.
Talma két futam után a kilencedik helyen áll az összetett versenyben, tizenhárom ponttal.
A 250 köbcentisek között Jorge Lorenzo nyert. A második helyen az olasz Andrea Dovizioso, a harmadikon a Team Toth versenyzője, a verseny közben a 21. helyre is visszaeső Roberto Locatelli végzett.
Tóth Imre csapata, a Team Toth motorosa rendkívül elégedett is volt az eredménnyel. „Álomszerű, amit elértem. Remek eredmény ez a csapat számára is, mert eddig nem bővelkedtünk a sikerben, de ez a harmadik hely lendületet adhat” - nyilatkozta Locatelli.
A királykategóriában a hétszeres világbajnok olasz Valentino Rossi győzött, aki a hetedik helyről rajtolva szerezte meg élete első katari győzelmét. A második helyen az amerikai Nicky Hayden végzett, míg a harmadik az olasz Loris Capirossi lett.
Gyorsasági motoros világbajnokság, Katari Nagydíj:
125 kcm (18 kör, 96,84 km):
1. Alvaro Bautista | (spanyol, Aprilia) | 36:56.548 p (149,204 km/ó átlag) |
2. Mika Källio | (finn, KTM) | 39:03.313 p |
3. Sergio Gadea | (spanyol, Aprilia) | 39:03.323 p |
…11. Talmácsi Gábor | (Honda) | 39:26.064 |
… Tóth Imre | (Aprilia) | kiesett |
Az összetett verseny állása:
1. Alvaro Bautista | (spanyol, Aprilia) | 50 pont |
2. Mika Källio | (finn, KTM) | 33 pont |
3. Mattia Pasini | (olasz, Aprilia) | 29 pont |
…8. Talmácsi Gábor | (Honda) | 13 pont |
Gyorsasági motoros világbajnokság, Katari Nagydíj , 250 kcm (20 kör, 107.6 km)
1. | Jorge Lorenzo | spanyol, Aprilia | 41:29.946 |
2. | Andrea Dovizioso | olasz, Honda | 41:30.023 |
3. | Roberto Locatelli | olasz, Aprilia | 41:49.310 |
Gyorsasági motoros világbajnokság, Katari Nagydíj. Moto GP (22 kör, 118,36 km)
1. | Valentino Rossi | olasz, Yamaha | 43:22.229 |
2. | Nicky Hayden | amerikai, Honda | 43:23.129 |
3. | Loris Capirossi | olasz, Ducati | 43: 32.723 |