Talmácsi Gábor arra panaszkodott, hogy csak egy-két gyors kört tudot menni
Talmácsi Gábor a reggeli warm-upon elért harmadik helyezése után a Katari Nagydíjat is remekül kezdte, hiszen a start után a hatodik rajtkockából a harmadik helyre jött fel, és bár utána veszített néhány pozíciót, úgy tűnt, képes lesz tartani a lépést az élmezőnnyel.
Nem így történt, a 25 esztendős motoros a hatodik-hetedik körtől kezdve fokozatosan visszaesett. Egy ideig a 13. helyen haladt, azonban jó hajrájának és a cseh Lukas Pesek (Derbi) bukásának köszönhetően végül a tizenegyedik helyen intették le. Talma így öt világbajnoki pontot szerzett, így két verseny után 13 ponttal a nyolcadik helyen áll.
„Van mit javítanunk – mondta a verseny után Talmácsi Gábor. – Több apró probléma is volt a gépemmel, de a legmeghatározóbb a futómű beállítás, ami még mindig nem jó. Egy-két gyors kört tudok csak menni, de sajnos hosszú távon, huzamosabb ideig nem tudom hozni ugyanazokat az időket.”
„Kimotoroztam a Hondából a maximumot, ami ma ennyire volt elég – folytatta. – Érzem és tudom, hogy még van a motorba erő és tartalék, amit egyelőre nem tudunk kamatoztatni. A következő versenyre már új dolgokat fogunk kipróbálni, hátha azzal sikerül tovább fejlődnünk. Nagyon erős a mezőny, fel kell kötnünk a nadrágunkat, ha mi is versenyben akarunk maradni. A pontoknak azért mindenképpen örülök, mert még messze a vége, nagyon sok van hátra a bajnokságból.”